Elhelyezkedés

A Hétdomb lakóparkot gazdag természeti adottságú zöld környezet öleli körül, mely biztosítja a harmonikus atmoszférát. Kiváló elhelyezkedéséből adódóan elég messze van a főváros nyüzsgő zajától, hogy csendet és nyugalmat árasszon, azonban elég közel, ha munkáról vagy szabadidőről van szó.

Mende települése Budapesttől mindössze 12 kilométerre helyezkedik el, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyedén megközelíthető. Ez az élhető, dinamikusan fejlődő község fejlett infrastruktúrával és rendezett városképpel rendelkezik, ugyanakkor családias, vidékies hangulat jellemzi. A felnövekvő generáció szolgálatában több óvoda és iskola is található a településen, így családok számára igazán jó választás. Nem kell azonban aggódnunk, ha szórakozni szeretnénk, ugyanis az évben több rendezvénynek is helyet ad a város, melyeken akár családdal, akár barátokkal jól érezhetjük magunkat.

Megközelíthetőség

🚘 A lakópark az M0 körgyűrű lábánál fekszik, így kitűnő lehetőséget biztosít az autóval közlekedők számára. Könnyedén elérjük az M3, M5, M7-es autópályákat, illetve Budapest belvárosa is így mindössze 25 perc autóútra található.

🚌 Autó nélkül is könnyen megközelíthető a főváros, hiszen a fél óránként induló vonattal mindössze 38 perc alatt bent vagyunk pest szívében, a Keleti Pályaudvarnál, vagy előtte is leszállhatunk Kőbánya felsőnél. Vonat mellett választhatjuk a buszközlekedést is, mellyel a Stadionokig, Örs vezér teréig, vagy Rákoskeresztúrig is könnyedén bejuthatunk fél óra alatt.

Bölcsőde

A mendei bölcsőde pár évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit egy teljesen új, minden igényt kielégítő épületben, gyönyörű környezetben és belső kialakítással. A lakóparktól gyalog 10 percre, autóval mindössze 3 percre fekvő bölcsi felkészült az új családok érkezésére!

  

Érdeklődni az alábbi elérhetőségen van lehetőség:

Óvoda

A Mesevár Óvoda óvónői sok szeretettel várják az új csemetéket a csoportokba, a bölcsőde szomszédságában fekvő épület szintén átesett pár évvel ezelőtt a korszerűsítésen és bővítésen.

Általános iskola

A gyalogosan is könnyen elérhető Mendei Géza Fejedelem Általános Iskola kiváló tanárokkal és folyamatos programokkal csábítják az itt lakó diákokat. További információ elérhető a weboldalon.